K. László Szilvia Költő, meseíró hivatalos honlapja


1973. szeptemberében születtem. A könyvek, a betűk szeretete már kicsi gyermekként is természetes volt számomra, hiszen ezt az ajándékot szüleim igen korán átnyújtották nekem. A másik, életemre nagy hatást tévő útravalót szintén tőlük kaptam. A gyerekeket nem elég szeretni, tisztelni is kell őket, határozottan, mégis gyengéden terelgetni, s néha bizony az sem árt, ha a saját kárukon tanulják meg milyen is az, ha a popsijukra esnek. A gyermekkor egy olyan tiszta vízű tó, mely hosszú-hosszú ideig ellátja az embert ivóvízzel, de ha szennyvíz ömlik belé, igen nehéz kitisztítani, és megmérgezheti az egész életet.

A gyermekek világa most is nagyon közel áll hozzám, fontosnak tartom, hogy a kicsik koruknak megfelelő, igényes gyermekirodalomhoz jussanak. Egy csepeli bölcsődében dolgozom gyermekgondozónőként, ahol folyamatosan tapasztalom, a versekkel, mondókákkal, mesékkel való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni.



Én magam is anya vagyok, két gyermekem van, Kristóf és Nikolett iskolába járnak. Természetesen ők ismerkednek meg először a műveimmel, ők az elsők, akik véleményt mondanak, hallgatok a szavukra.

2002 óta publikálok rendszeresen. A Dörmögő Dömötör c. gyermeklapban jelentek meg először verseim. Ezt követte tizennégy antológia melyben szerepelek, és négy önálló kötetem jelent meg a Tóth Könyvkiadó gondozásában:

Antológiák, melyben szerepelnek verseim, meséim, novelláim: Gyerekeknek szóló:

  • Itt a tél! (2002. Tóth Könyvkiadó)
  • Anyák napi köszöntő (2003. Tóth Könyvkiadó)
  • A legkisebb nyúlgyerek (2003. Tóth Könyvkiadó)
  • Én kis kertészlegény vagyok (2003. Tóth Könyvkiadó)
  • Négy évszak (2003. Tóth Könyvkiadó)
  • Húsvét a Pipi téren (2004. Tóth Könyvkiadó)
  • Jövőre elsős leszek (2004. Tóth Könyvkiadó)
  • Ég a gyertya, ég (2004. Tóth Könyvkiadó)
  • Irány az iskola! (2005. Tóth Könyvkiadó)
  • Évnyitótól évzáróig ( 2007. Tóth Könyvkiadó)
  • Álommanók jönnek ( 2008. Tóth Könyvkiadó)
  • Búcsú az óvodától (2008. Tóth Könyvkiadó)
  • Csillog-villog karácsony (Tóth Könyvkiadó, 2009)
  • Verseskönyv az állatokról (Graph-Art Kiadó, 2011.)

Felnőtteknek szóló:

  • IrodalMatt a magyarnak (2007. Irodalmi Rádió antológiája)
  • Nyitott ablak (2008. A Csepeli Családsegítő Szolgálat Irodalmi Műhelyének antológiája)
  • Versbe álmodó (Poet évkönyv, 2009.)

Önálló köteteim:

  • Timitom Különös küldetés (meseregény),
  • Miri, a manólány (meseregény),
  • Egérmese (gyermekversek),
  • Panka Különös küldetés II. (meseregény),

Szívesen veszek részt író-olvasó találkozókon, gyermeknapi rendezvényeken, irodalomórákon, nagyon nagy élmény személyesen találkozni, beszélgetni kis olvasóimmal. A velük való találkozás, a sok pozitív visszajelzés ad erőt és hitet ahhoz, hogy tovább meneteljek a számomra kijelölt úton.

Úgy gondolom, azt a bizonyos tavacskát egész életünkön át óvni kell, s ennek feltétele az, hogy felnőttként is el merjünk merülni a mesék, a misztikum világában, figyeljünk a gyerekekre, és ne szégyeljünk tanulni tőlük!